Színház- és Filmművészeti Egyetem

Quintus Konrád

Színművész, a prózai színművész I. évfolyam társosztályvezetője

SINKOVITS IMRE SZÍNHÁZMŰVÉSZETI INTÉZET

Nagyon népszerű a színművész szak az SZFE-n. Milyen képességek determinálnak valakit arra, hogy alkalmas legyen erre a képzésre s egykor hangsúlyos művészember váljék belőle?

Tény és való, hogy ez a szak a legnépszerűbb szak, tavaly, ha ja jól emlékszem 508 jelentkezőt hallgattunk meg. Abban az időben, mikor én felvételiztem ez a szám 1200 volt. Igaz, akkor két osztály indult párhuzamosan. Tehát a számok is azt támasztják alá, hogy a szak népszerűsége évtizedek alatt sem vesztett erejéből. Örömmel vettem azt, hogy jóval több tehetséggel találkoztunk a felvételi során, mint akiket módunkban állt felvenni. Nem vagyok biztos benne, hogy pontosan tudok arra válaszolni, hogy egy embert mi determinál arra, hogy kiváló színművész legyen. A legnehezebb kérdések egyike az, hogy mit nevezünk, vagy mit tekintünk tehetségnek. Bennem leginkább, ha tehetséggel találkozom, a megmagyarázhatatlan kíváncsiság jelez először. Az esetek nagyon nagy százalékában a kíváncsiság, mint szűrő megbízhatóan működik bennem. Egy dolgot jó szem előtt tartani: szakmát tanítunk. Ugyanúgy, ahogy a péknek is meg kell tanulnia, hogyan kell kenyeret dagasztani, vagy az autószerelőnek olajat cserélni, a színművészetben is sok megtanulható szakmai elem van. Szakmát tudok tanítani, de a művészettel nagyon óvatosan bánnék. A művészet egy készség, egy hozzáállás a világhoz. A művész picit másképp látja a világot, de mégis úgy, hogy a széles közönség számára értelmezhető… bonyolult folyamat, amihez jobb esetben a képzés utolsó szakaszában érkezünk el.

Fotó: Kállai-Tóth Anett

Mennyire vagy rugalmas más színházi felfogások, gondolatokkal szemben?

Nemhogy rugalmas vagyok, egyenesen igénylem, – szeretem ha valaki másképpen gondolkodik a színházról és én arra rácsodálkozhatok. Ugyanis nekem hiába van egy kialakult szemléletem, meggyőződésem és gondolatom a színházról, az nem azt jelenti, hogy nem ismerem el másféle színház létjogosultságát. Sőt! Legyen is másképpen gondolkodás. A lényeg nem ez, hanem az, hogy a színház, amit csinálnak az alkotók, az minőségi legyen, ami hat az emberre. De ez művészeti kérdés is. Amiért itt vagyunk az egyetemen az az, hogy megtanítsuk a szakmát a fiataloknak. „Hogy kell bejönni a színpadra?” ott történnie kell valaminek, s aztán ki is kell tudni menni valahogy máshogy arról a színpadról. Persze van olyan is, amikor nem történik semmi, – akkor az a történés.

Hogyan gondolkozol a színházról?

A színház az én értelmezésemben, térben, időben, cselekvésben egy sűrített helyszín és egyben valamiféle letisztulás. Szerencsés, ha az élet egészéről, vagy csak piciny szeletéről úgy tud felmutatni valamit a színház, hogy rácsodálkozunk saját magunk esendőségére. Így, szerencsés esetben segít újra megfogalmazni hétköznapjainkat. Hatásokkal dolgozunk, de nem hatásokat játszunk. Nagyon erősen hiszek a szakma szakmaiságában, ami annyit tesz, amit már érintettünk, hogy bizonyos része – nem is kevés- tanulható. Ezzel kapcsolatban volt tavaly egy roppant érdekes tapasztalatunk. Volt egy felvételiző, aki úgy jött el a felvételi vizsgára, mint egy humán egyetemre. Korrektül, sőt, hibátlanul elmondta egymás után a szavakat, -helyes sorrendben. Azt vélelmezte, hogy ennyi elég is egy sikeres felvételihez, hiszen ezt követi majd az öt éves képzés, amikor is színészt faragunk majd belőle. Sajnos, ez nem ilyen egyszerű. Ehhez a szakmához kell valamiféle alapvetés. Ilyen alapvetésnek gondolom azt is, hogy aki kimegy a színpadra, az akarjon valamit közölni, annak legyen valami közlendője. Nem csak a szavakkal és a mondatokkal, hanem azon túl is valamivel. Ennek a közlendőnek már akkor is meg kell lenni, amikor az ember eljön felvételizni. Lehet, sőt biztos, hogy a produkció szakmailag nem lesz tökéletes, de ez nem is számít. Csak legyen meg a közlendő. Egyedül az exhibició nem elég…

…mert az öncélú….

Öncélú, és a levegőben marad. Ami egy diák színjátszó körben akár helyes is lehet, de ide kevés. Az exhibició mellett mindig van szemérem is és az pedig privát dolog, s a kettő között feszül valami, ami jó esetben valamiféle tehetséget rejt magában.

Mindaz, amiről most beszélsz, annyira összetett és bonyolult dolog és folyamat, aminek a természetét időbe telik megérteni… Fiatalemberként, tapasztalatok nélkül mennyire van esély ennek az igazságához közel kerülni?

Igen, bonyolultnak tűnhet, de közelítsük meg máshonnan, és úgy már nem lesz annyira az. Az első és legfontosabb az, hogy a felvételiző fiatalember önazonos legyen. Hogy ezt elérje, pár dolgot tudnék tanácsolni. Semmiképpen ne nézze meg a felvételi anyagát nagy előadók előadásában. Ne nézzen meg semmilyen olyan előadást, amiből részletet hoz a felvételire, mert óhatatlanul utánozni fog, és ebben a pillanatban már nem önazonos. Ez azért veszélyes, mert ezeket az előadásmódokat azonnal „ledobja” magáról a színpad. Ugyanis nem az övé. Felvett egy kabátot, ami nem illik rá. És ez azonnal világosan látszik: kicsi, nagy, nem az ő színe… egyszóval nem áll jól neki. Ehelyett inkább higgyen magában.

Érti ezt egy fiatalember? Meg tudja azt határozni, hogy milyen is az, ha önazonos?

Én hiszem, hogy egyelőre ösztönösen igen. Ha nem akar másnak látszani, mint amilyen, ha nem olyan előadásmódot választ, amiben kényelmetlenül érzi magát, van esélye önazonosnak maradni. És ezzel természetesen nem azt mondom, hogy ne járjon színházba. Természetesen nézzen sok előadást. Ismerje meg a színészeket, rendezőket és a drámairodalmat. És rajtuk keresztül lessen el annyi szakmai titkot, amennyit csak tud. De a felvételi anyagát ne nézze meg más előadókkal/előadóktól.

Gondolom a bejutott hallgatóknak minél hamarabb meg kell erősíteni az önazonosság ösztönös készségét.

Pontosan. Az első félév az „én”-ről szól. Nagy kérdés, hogy „ki vagyok én?”, és ennél nagyobb kérdés az, hogy ez „hogyan tud hitelesen megszólalni?” Legtöbb hallgató, valamiféle képzéssel érkezik hozzánk, valahogyan gondolkodik a színházról. Igyekeztem megismerni őket, és ők is igyekeznek megismerni engem.

Fotó: Kuttner Ádám

Miért?

Pont az „én” fontossága miatt. El kell jutni tisztán a valódi és igaz „én”-hez, s onnan lehet újra fogalmazni a színházat.

Mire számíthatnak a felvételizők a vizsga első fordulójában?

A felvételi kiírásban mindig pontosan meghirdetik, hogy az osztályt indító tanárok milyen felvételi anyagot kérnek. Mi 15 verset, 5 monológot/színdarab részletet/prózát és 5 dalt kértünk tavaly. Elérhetőek a neten mindenféle ajánlások, hogy mivel érdemes felvételizni. Azt javaslom, hogy ezeket a listákat hagyják figyelmen kívül a jelentkezők. Azt hozza el, amit úgy tud előadni, hogy azáltal mi jobban megismerjük. Nem csupán őt, hanem azt is, hogyan gondolkodik a világról. Megint visszakanyarodtunk az önazonosság fontos kérdéséhez. Ha a humor megjelenik a felvételin, azt mindig nagyon értékeljük, ugyanakkor a viccecskék nem szerencsések. Azt javaslom, hogy senki ne ijedjen meg olyan feladattól, amiről azt hiszi, abban kevésbé ügyes. Ha pl. valaki úgy érzi, hogy nem tud énekelni, azért csak jöjjön.

Mi történik a második fordulóban?

A második fordulóra visszahívott jelentkezőknek be kell bizonyítani, hogy ami az első fordulóban jól ment, az nemcsak véletlen volt, hanem meg tudja ismételni. De ezen kívül természetesen más anyag megmutatására is lehetősége van a jelentkezőnek. A harmadik forduló talán a felvételi legizgalmasabb része, ugyanis ott egy hétre szinte beköltözünk az egyetemre a jelentkezőkkel. Mindenki kap egy bizonyos anyagot, amivel dolgoznia és gondolkodnia kell. Ebben a fordulóban már tisztán kirajzolódik, ki hogyan gondolkodik a színházról, kinek milyen a munkamorálja, ki mennyire terhelhető, ki mennyire csapatjátékos.

B. Török Fruzsina