Hatalmas megtiszteltetés számomra, hogy oktatóként térhetek vissza a Színház- és Filmművészeti Egyetemre, annál is inkább, hiszen a három mesterem közül – Bagó Gizella, Kerényi Imre és Vidnyánszky Attila – ketten az intézményben tanítanak. A szakma iránti hozzáállásomat, mesterségbeli tudásomat, a pályafutásomat és a személyiségemet is meghatározó gondolkodásmódot tőlük tanultam, fontos iránytűi az életemnek. Máig sokszor csengenek a fülemben Kerényi Imre szavai: „nem elég tehetségesnek lenni, rendes embernek is kell lenni”.

Mindazt a tudást és szakmai szemléletet, amit tőlük kaptam, a magam tapasztalatával kiegészítve kívánom továbbadni, hogy az itt megszerzett végzettség ne csak egy papír, egy szakma, hanem tényleg egy hivatás legyen. Ennek a hivatásnak a varázslatát pedig leginkább a hároméves Botond fiam gondolatával tudom megfogalmazni: „Apa, én katona leszek.” – majd kis gondolkodás után: „Nem, én színész leszek, és akkor lehetek katona is!” –

Kiemelt célom, hogy sokoldalú, komplex látásmóddal és tudással bíró alkotók kerüljenek ki egyetemünkről; ezt nagyon fontosnak érzem a mai világban. Meghatározó tapasztalat volt számomra, amikor fiatal színészként alapító igazgatója lettem a Váci Dunakanyar Színháznak, majd párhuzamosan életre hívtam az azóta évente megrendezésre kerülő VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozót. Az évek alatt megszerzett kompetenciákra építve pedig a kulturális szféra jelenlegi legnagyobb vállalásának kidolgozásában vehettem részt, mint a Déryné Program igazgatója.

Feladataimban folyamatosan egymásba olvadt a menedzseri és a művészi alkotómunka, miközben egyre több emberért lettem felelős. Ezt az árnyaltságot szeretném érvényesíteni az oktatói munkámban is: célom nemcsak színművészeket, hanem sokszínű alkotókat is nevelni, nem csak egyéneket képezni, hanem közösséget is építeni.