Az SZFE HÖK új közösségének, hitvallása, célja a régi: közreműködünk a hallgatók számára megfelelő oktatási körülmények biztosításában, az igazságos döntéshozatalban, a minket érintő ügyekben. Természetesen az egyetemi évek egyik legfontosabb részét is igyekszünk aktívan képviselni: a bulikat és az egyéb szórakozási lehetőségeket.
Állandó kapcsolatban állunk a vezetőséggel, így a hallgatói igényeket gyorsan és hatékonyan tudjuk közvetíteni az illetékesek felé. Mivel egy művészeti egyetemről beszélünk, aminek egyik alapját a sokszínűség és a szabadság adja, ezért bátran kijelenthetjük, hogy mi is az önkormányzaton belül, de természetesen az egész hallgatóság egy színes és felszabadult társaság vagyunk. Minket összeköt a szakmánk szeretete és az a sok közös projekt, melynek részesei lehetünk. Az egyetem nem csupán a tanulás helyszíne, hanem az ismerkedés és a jövőbeli kapcsolatok kiépítésére is szolgál. A Hallgatói Önkormányzat, melynek tagjai között a gólyáktól egészen a mesterszakosokig találhatunk hallgatókat minden évfolyamból, amiket egy-egy hallgató kaphat az intézménytől, és ezeket hatványozottan eljuttatni hozzájuk.
SZFE HÖK
Úgy képzelem el a túlvilágot, hogy állok a mennyek kapujában, jön Szent Péter a kis csuhájában, csóválja a fejét, széttárja a karját, elfintorodik, és mondja nekem: “Sajnálom tesó, ez nagyon nem jött össze…” Majd hosszú zuhanás, és a következő hely, ahol kinyitom a szemem, az az SZFE-s gólyatábor. Az alábbi mondat Misi kollégám szájából hangzott el tegnap este, nyolc óra körül, miközben épp gyertyákat gyújtottunk a ránk sötétedő Jedermannban. Szeretem Misit, Misi vicces. De tudjátok mit szeretek jobban? Az SZFE-s gólyatábort. Azt hiszem, alapvetően nehezen és lassan dolgozom fel a változásokat az életemben, és hát a színmű valószínűleg az egyik legnagyobb ilyen változást fogja hozni. Félek is rendesen. És mégis, a gólyatábor végtelenül felszabadító hatással volt rám. Teljesen kiszakadtam a hétköznapi szerepeimből, el is felejtettem szorongani. Olyan jó volt egy hétig gyereknek lenni. Olyan jó volt ennyit együtt játszani, táncolni, énekelni, ölelni, nevetni, sírni, hallgatni, beszélni, figyelni, ennyi játszani akaró félig felnőtt-félig gyerekkel. Majd közben lassan az is tudatosulni kezdett bennem, hogy igen, ez most tényleg elkezdődik. Lassan megérkezem valamibe, amit csinálni szeretnék, lassan megérkezem valahova, ahova tartozni szeretnék.
Gyerekkori álmom teljesült azzal, hogy bekerültem a filmrendező művész mesterképzésre, Koltai Lajos tanár úr osztályába. Társaimmal nem csupán az intézmény falain belül tartunk össze, biztos vagyok benne, hogy életre szóló barátságok, alkotói csapatok kovácsolódnak majd össze, így nem csak a tudást és a sok jó útravalót vihetjük magunkkal a képzés után, melyeket nap mint nap kapunk tanárainktól, hanem az értékes emberi szövetségeket is.
Bízom benne, hogy ki tudjuk bontakoztatni kreativitásunkat, fantáziánkat, és igazán közel kerülhetünk ahhoz, hogy megvalósíthassuk legnagyobb álmunkat, amely számomra nem kérdés, a nagyjátékfilm-rendezés.
Fogalmam sem volt, hogy mit kellene gondolnom, nem éreztem magamban azt a kellemes, izgatott érzést, ami az utazások előtt át szokott járni. Egy ismerősöm bezárta magát a mosdómba, és muszáj volt rátörni az ajtót, úgyhogy a kiszakadt ajtófélfa gondolatával ugrottam fejest az idegenek közé azzal a reménnyel, hogy érdekes alkotók fognak körülvenni. Sikerült! A nappal visszafogott, értelmes, kreatív, és sokszínű alkotók, este szellemes, merész és vicces barátok vettek körül. Otthon éreztem magam. Nem volt szó háborúról, politikáról, pénzről, nehézségekről, csupán a színtiszta művészetről mindenféle formában. Egyszer a zenéről beszéltünk vakon sétálva az erdőben, füstölőkkel a kezünkben, egyszer a filmekről a fűben fekve, valamikor a festészetről, a színházról és az életről. Mindenki tudott valamiről, mindenki páratlan volt valamilyen témában, és így vált ez az egy hét halhatatlanná.
Amikor megláttam a tábor programjait, tudtam, hogy jobb helyre nem is jelentkezhettem volna. A Hortobágy végeláthatatlan rónasága és a késő esti csillagnézés teljesen elvarázsolt. Ez az egy hét, olyan közösségépítő erővel bírt, ami nemcsak az előttünk álló 3 évre, hanem az egész szakmai, illetve magánéletünkre is hatással lesz. Csapatként dolgoztunk, de családként működtünk egész idő alatt. Együtt szenvedtünk reggelente a “jó reggelt kívánok” című számra, de a fáradtság ellenére ugyanúgy együtt buliztunk még hajnali 3-kor is. Rengeteg közös kaland, új emberek, új messenger-csoportok. Alig várom a folytatást.
Sikerült olyan légkört kialakítani, aminek köszönhetően a benned lévő gondolatokat, vágyakat, álmokat ki tudod bontakoztatni, és egy jól összerakott, jól felépített alkotó csapattal meg is tudod valósítani a nagyközönség számára. Ez a közös munka, ez az egymásrautaltság segíti elő, hogy az egyéni világunkat közös erőfeszítéssel meg tudjuk jeleníteni a nagy képernyőn.
Tanárainkkal bensőséges a kapcsolatunk, közvetlen a hangulat, és minden órán kivesszük a részünket. Nemcsak mi magunk, hanem a tanárok is partnernek, alkotótársnak tekintenek bennünket.
Azt tanácsolom a jelentkezőknek, hogy legyetek önmagatok, a felvételi vizsgát élményként próbáljátok megélni.
A tanáraink komoly művészek és egyben elismert szakemberek, akiktől nagyon szeretek tanulni. Bekapcsolnak minket a szakmába azzal, hogy egy csomó olyan tapasztalatot kapunk már most, ami rendkívül értékes lesz a pályafutásunk során. Nagyon szerencsés vagyok, hogy az SZFE-re vettek fel, és hogy a jelenlegi osztályomba kerülhettem, így már most első kézből megtapasztalhatom a választott pályám legfontosabb sajátságait.
Akik felvételizni akarnak hozzánk, nagyon higgyenek magukban. Bennem meg volt az az ambíció, hogy bármi is lesz, én ide jövök, nem készültem B tervvel, nem gondolkodtam más egyetemben és sikerült. Ha nem akarjuk eléggé, akkor soha nem jutunk be. Kitartásra és erős hitre van szükség, mert aki igazán ide akar jönni és aki igazán érzi a szívében, hogy idevaló, az idei is fog kerülni.
Kíváncsiság, őszinteség, csoda, szabadság, szakmai profizmus, összetartozás, Hortobágy, naplemente, csillagnézés, Reptér, Csókkirály, nyitott szívek, ragyogás, boldogság, otthon, szeretet, hála – egy kis ízelítő abból, mit rejt a levakarhatatlan mosoly az arcomon. Számomra a számos örök emléket adó program mellett a legnagyobb ajándék a csupa-csupa értékes és nagyszerű emberből álló közösség, amibe belecsöppentem. Felemelő érzés ennyire szabadon, önazonosan, az ítélkezéstől való félelem nélkül létezni, gondolkodni és alkotni. Azt hiszem, hazaérkeztem.
Emlékezetes pillanatok voltak a csoportmunkák, ahol a négy csapatnak olyan feladatokat kellett teljesítenie, mint például a zászlókészítés, vagy az induló írás, amelyeket aztán az utolsó napon bemutattunk a záróbulin. Már az ötletelés, illetve a próba folyamata is különleges élménynek bizonyult. Csapatommal, a Krák & roll-lal este 11-kor jó hangulatban, félmeztelenül koreográfiát összerakni igazi életérzés volt! Mondanom sem kell, hogy a bemutatón elsöprő ováció fogadta a ‘haka’ stílusú feláldozós produkciót. Összességében rengeteg legendás történet született azon a bizonyos Akadémián.
