BÁBMŰVÉSZET

Történelmi előzmények

Magyarországon a bábjátszásnak – az európai népek többségétől eltérően – alig van hagyománya. Az előző századok során a bábjáték művészete csak nehezen tudott helyet szorítani magának. A magyar népi bábhős, a mindenki által ismert vásári népszórakoztatás fő figurája, Vitéz László – az angol Punch, az olasz Pulcinella, a francia Polichinelle, az orosz Petruska, a cseh Kasparek távoli rokona, s az osztrák Kasperl késői leszármazottja – csak a XIX. század utolsó évtizedeiben született meg a városligeti és a népligeti mutatványosbódék tőszomszédságában.

A bábtörténeti feljegyzések alapján tudjuk, hogy Európában a 18. században már megjelennek az állandó bábszínházak, tehát lassan elkezdődik az intézményesülés folyamata, amely a 20. századra fejeződik be és válik általánossá Európa-szerte. Ami a német nyelvterületet illeti, 1802-ben Kölnben alapítanak állandó bábszínházat, valamint 1858-ban Münchenben, Joseph Schmidt bábszínházát, amelynek szövegírója Pocci gróf volt. A 19. század során még más állandó bábszínházak alakultak Ulmban és Frankfurtban is. Az európai népi bábjáték-kultúrák közül a cseh bábművészet gyakorolja a legnagyobb hatást a világ bábművészetének fejlődésére – nem csoda, hogy a 20. századi európai struktúraváltozás is elsősorban cseh kezdeményezésre történik meg. A bábtörténeti feljegyzések kiemelik: „Hogy a cseh-morva bábjáték a legnagyobb tökéletességet érte el, azt annak köszönheti, hogy a cseh nemzetnek hosszú ideig egyetlen drámai művészete a bábszínház volt”.

Mivel a cseh bábjáték-hagyományok Európában szinte a legerősebbnek bizonyultak, ezért nem meglepő, hogy Európában, és a világon is, legkorábban az 1952/1953-as tanévben indul az egyetemi szintű bábszínész-képzés a prágai Múzsai Tudományos Akadémián. A cseh bábművészet fejlődési szintje és az iránta való érdeklődés ágyaz meg annak is, hogy 1929-ben megalakulhat a Bábosok Világszövetsége, az UNIMA, amelynek a második világháború kitörése miatt szünetel a tevékenysége, de amely 1957-ben újra megalakul szintén cseh kezdeményezésre.

A második világháború utáni időszakban „közel 200 bábszínház nyitja meg kapuit”. Ami őrületesen magas szám. Néhány évvel később, 1959-ben jött létre az egyetemi szintű bábszínész, rendező és díszlettervező szak Mihail Koroljev, a Leningrádi Állami Színházi-, Zenei- és Filmművészeti Intézet professzorának vezetésével. Szófiában 1966-ban indítanak bábszínész szakot a Krastyo Sarafov Nemzeti Színház és Filmművészeti Akadémián. 1975-ben alapítják meg a varsói Aleksander Zelwerowicz Nemzeti Drámaművészeti Akadémia kirendeltségét. 1983-ban Stuttgartban az Állami Zene- és Előadóművészeti Egyetem keretén belül indítottak bábszínházi szakirányt. 1989-ben indult a szlovákiai Pozsonyban az Előadóművészeti Akadémia keretén belül a bábszínész, bábtervező és bábrendező képzés. De még folytathatnánk a sort. Ami ránk nézve érdekes, az az, hogy magyar nyelven 1995-ben Budapesten, a Színház- és Filmművészeti Főiskolán indítottak egyetemi szintű bábos-képzést, színész– bábszínész szakiránnyal.

Magdalena Nicolescu: „A tanítás és a tanulás nagyon személyes folyamat, amely feltételezi az elfogadást és az elutasítást. Mind a mester (tanár), mind a hallgató kockázatot vállal, le kell csupaszítania magát mások előtt, nyitottnak kell lennie, és készen kell állnia arra, hogy mélyre ásson magában mások szeme láttára” Ez nem könnyű folyamat, de aki képes erre a fajta lecsupaszodásra, annak van esélye későbbiekben előremutató, újító dolgokat csinálni. És mindig a fejlődés a fontos.

B. Török Fruzsina