Zenés színművész

Homonnay Zsolt

Jászai Mari-díjas magyar színész, a II. éves zenés színművész évfolyam társosztályvezetője.

SINKOVITS IMRE SZÍNHÁZMŰVÉSZETI INTÉZET

Mi a legfontosabb feltétele annak, hogy valaki releváns jelentkező legyen a zenés színművész szakra? 

Szeressen énekelni. Ez a legfontosabb feltétele, ugyanakkor nyilvánvalóan, ha ez megvan, az még nem elégséges ahhoz, hogy valaki sikeres felvételit tegyen vagy szép, hosszú és örömteli pályát fusson be. Azt hiszem a lényeg abban van, hogy a fiataloknak, akik ebben a pályában gondolkodnak az önkifejezésük leginkább a zenén keresztül lehetséges. 

Milyen tematika mentén kezdődik meg a képzés? 

A szak a színészetre is nagyon erősen koncentrál, lényegében ez egy prózai színművész képzés, ami a zenei képzéssel párhuzamosan/szinkronban valósul meg. Ezenkívül nincsen egységes, mindenkire alkalmazható tematikánk, inkább az egyénre koncentrálunk. Mindenkinek azt a képzést nyújtjuk, amire a leginkább szüksége van, igazodva az egyéni előrehaladáshoz, hiszen mindenki más adottságokkal érkezik. Egyeseknek a színészi attitűdje erősebb, másoknak a zenei, másoknak pedig a mozgás. A 21. században a zenés színész lét olyan összetett dimenzió, olyan sokféle elvárásnak kell megfelelni, hogy a képzés nem is képzelhető el másképp, ha azt szeretnénk, hogy mindenki a saját tempójában tudja fejleszteni az egyéni képességeit. A zenész színháznak ma már egészen más elvárásai vannak, mint pár évtizeddel ezelőtt. Nem elég jól énekelni és táncolni, prózai színészként is egészen magas szintet kell elérni. A mai kor közönsége már nem nézi el, ha valaki ügyesen énekel, de esetlenül mozog, vagy profin énekel s mozog, de prózai hangon nemigen tud megszólalni. Nekünk az a feladatunk tíz félév alatt az egyetemen, hogy a hallgatók maximálisan fel legyenek készítve arra, hogy kilépve az önálló színházi életbe zenés színművészként megfeleljenek az előbb felsorolt kihívásoknak. A mi feladatunk az, hogy a tíz féléves képzés során maradéktalanul felkészítsük a hallgatókat arra, hogy az önálló színházi életüket elkezdve zenés színművészként megfeleljenek a felsorolt kihívásoknak.

Nagyon komplex és megerőltető hivatás ez, s felmerül bennem a kérdés, hogy ezeket a fiatalokat, akik még diplomával a kezükben is nagyon fiatalok lesznek, miképpen lehet pszichésen felkészíteni arra a leterheltségre, amit ez a hivatás jelent. 

Abban hiszek, hogy ez mind áthidalja azt, ha nagyon szeretik, amit csinálnak. Örülni kell annak, hogy lépésről lépésre közelítenek a céljaikhoz és észre kell venni a fejlődést. El kell fogadni azt a tényt, hogy ez a hivatás rengeteg munkával jár. Nemcsak most, míg megtanulják a szakmát, hanem később is. Ha jól végzik a dolgukat, a leterheltség nemigen fog csökkenni. Ebben az esetben azonban keresett zenés színművészek lesznek. 

Egészen más világ van már, mint akkor volt, mikor mi voltunk ennyi idősek. Nagy kihívás volt ezzel a korosztállyal összecsiszolódni, hiszen ezeknek a fiataloknak egészen máshol van az ingerküszöbe. Ha csak azt nézem, milyen digitális eszközök állnak a rendelkezésükre, és mennyi helyről ömlik rájuk az információk tömege, teljesen érthető, hogy egészen másképpen szocializálódnak. Ez természetesen nem baj, csupán tanulság, elsősorban nekünk, oktatóknak. 

Ha Önök kénytelenek voltak igazodni ehhez a korosztályhoz, egészen biztosan a hallgatóknak is közeledniük kellett Önökhöz, hogy középúton találkozva jól tudjanak együtt dolgozni. 

Ez így van. Mi felvettük velük a tempót, s nekik az első évben az volt a feladatuk, hogy kicsit lelassuljanak: befelé figyeljenek, találják meg azt a belső magot, amit „én”-nek neveznek. Ismerjék meg ezt az „én”-t, és kezdjenek el onnan építkezni. Ez a munkafolyamat ebben az őrült gyors világban szokatlanul lassúnak hatott számukra. Rá kellett jönniük, milyen nem rohanni, milyen az, ha nincsenek azonnal válaszok. Az elmélyülésre való képességet minél hamarabb el kell sajátítani, mert ha ez a képesség nincs meg, nem lehet továbblépni. Ez azért elengedhetetlenül fontos, mert csak az működik, ami nem utánzás, ami nem „olyan, mint”, hanem száz százalékig belőlük fogalmazódik és szólal meg. Ennyi idő alatt már az is kiderült, hogy ez a képesség mindenkiben benne van, csak nem használják. Ugyanakkor, amikor ráéreztek az ízére, olyan örömöt szerzett nekik, hogy ma már ragaszkodnak is hozzá.  

Mire számíthatnak a jelentkezők a felvételi vizsgán? 

A legfontosabb a felvételi vizsgán ugyanaz, amiről eddig beszéltünk. Azt szeretnénk látni, hogy a jelentkező önmagából fogalmaz, önazonos produkciókkal készül, ami megszólal, az az övé és nem valaki másé. Nem tökéletes produkciókat várunk, hanem „vallomásokat” magukról. Egy dalon, egy versen vagy egy monológon keresztül meséljen arról, hogy ki is ő.  Ha erre képes, a többit az öt év alatt megtanulja az egyetemen. A felvételin világosan látszik, ha valaki nem tette bele a felkészülésébe azt a munkát, amire arra irányult, hogy önmagából fogalmazzon. Az első másodpercekből meg lehet mondani, ha valaki a kiválasztott dalt hússzor megnézte a youtube-on egy bizonyos előadóval. Nagyon fontos, hogy higgyenek abban, hogy ha önmagukat teszik a dal mögé, az ugyanolyan értékes és jó lesz. Sőt az lesz igazán érvényes és nem az, ha leutánozza valamelyik előadót, aki tíz, húsz éve gyakorolja már a szakmát. 

Természetesen némi hangi adottság elengedhetetlen ahhoz, hogy valaki ebben a szakban gondolkodjék, de közel sem annyi, amire általában gondolni szoktak. Nem kell a felvételin leénekelni a csillagos eget, mert a jó adottságú hang fejleszthető. Nagy szerencsénk van, mert a zenés osztály hangképzéséért zeneakadémiai tanárok felelnek. Minden lehetőség adott az ének és a mozgás terén is, hogy az egyetemre bejutott hallgatók a lehető legmagasabb szinten sajátítsak el mindazt, amire a pályán szükségük lesz. 

B. Török Fruzsina