Ugyanennek a kiadónak az adatrögzítés után hosszú éveken át hetente egyszer filmkritikákat írtam. A kritikák hatására felkért egy ügynökség, hogy elemezzek számukra forgatókönyveket. Ezek eleinte olyan forgatókönyvek voltak, amik még csak az előkészítés fázisában jártak. Németországban akkoriban sok pénz jutott a filmgyártásra, ezért más nyugati országokból és az Egyesült Államokból is pályáztak producerek német forrásokra forgatókönyvekkel. Így kerültek hozzám nagy költségvetésű európai koprodukciók és hollywood-i filmek forgatókönyvei. Az elemzői és később a script doctor-i munka által módom volt megismerni azt, hogyan működik a filmfinanszírozás Németországban, és hogy nem csupán a tartalmi kérdések tekintetében, hanem az anyagi lehetőségek függvényében is milyen fázisokon megy keresztül egy forgatókönyv, míg eljut az első forgatási napig. Nagyon szerettem csinálni. Hasznos volt, mert ezek a munkák tanítottak meg arra, hogyan kell rendet teremtenem a saját gondolataimban, hogyan kell szigorúnak és kíméletlennek lennem amikor ötletekről van szó. Főleg magammal szemben kellett erre figyelnem, hiszen hogyan követelhetnék meg egy írótól bármit, ha nem vagyok magamban biztos és nem vagyok meggyőződve arról, hogy amit kérek, az működni fog és jobb lesz a kiindulási pontnál? Változtatni sokszor kell, ez a szakma egyik velejárója. De változtatni csak akkor lehet, ha az indokot, amiért változtatni szeretnék, megtaláltam. A szavak nem csak arra szolgálnak a forgatókönyvírás során, hogy majd a néző számára jelentsenek valamit. A szavak keresése, eldobása, újra és újra az eszköz ahhoz, hogy a gondolkodás egyre világosabb legyen. Addig kell gyúrni a szöveget, gyötrődni, míg meg nem találjuk a lehető legtökéletesebb kifejezési formáját annak a gondolatnak, ami a történet megírásának az oka és a mélyén megbújik.
Honnan tudja egy író, hogy megtalálta a legmegfelelőbb szót, kifejezést?
Addig kell keresni, míg az ember azt nem érzi, hogy amit leírt, az igaz. Látom, hogy a következő kérdésed az, hogy ezt vajon honnan lehet tudni…
Valóban, ez lett volna a következő kérdésem…
A testünk segít. Amikor igaz az, amit leírtunk, az egy összetéveszthetetlen fizikai érzés. Ha valaki egyszer eljutott idáig, ragaszkodni fog ehhez a visszajelzéshez.
Az „igaz” szó nagyon fontos a színházban is és a filmen is. Ha egy író megtalálja az igaz mondatokat, az még csak az út fele, hiszen azok a mondatok színészektől hangzanak majd el. Mi történik akkor, ha a leírt igaz mondat a színész szájából már nem tűnik annyira igaznak? Hogy deríted ki, hogy vajon a mondattal van a baj, vagy az előadással?
Ez színházban a dramaturg feladata, forgatáson, ha nincs ott az író, a rendezőé. Nincs olyan recept, ami minden helyzetben működik. Elképzelhető, hogy a szöveg mégsem pontos. Lehet, hogy a színésznek csak rossz napja van. Esetleg beszélgetni kell vele egy jót, mert nem érti a mondat igazságát, még nem tart az életben ott, hogy megértse. De az is előfordulhat, hogy sokkal többet tud a színész, mint amit az író, a dramaturg vagy a rendező, mert már gazdagabbak a tapasztalatai, mélyebbek az ismeretei. Az tud ilyenkor segíteni, aki kapcsolatot képes teremteni az egyes művészek és a szöveg által kifejezett gondolatok között. Ehhez figyelni kell, éberen jelen lenni. Hasonló helyzet a gyereknevelés és a tanítás, de a szerelem és maga a művészként való létezés is. Állandóan résen kell lenni, hogy megértsük, mi zajlik a körülöttünk lévő emberekben. Csak így jöhetünk rá, mikor mire van szükségük.
Mi kell ahhoz, hogy valaki esélyes jelentkező legyen az SZFE filmíró szakára?
Az, hogy olyan ember legyen, aki akkor is írni fog, ha esetleg nem kerül be az egyetemre. Ez egy belső késztetés, adottság, amire születni kell.
Miből derül ez ki pontosan?
Az írásai minőségéből és abból, ahogy beszél arról, mit jelent neki az írás. Sokszor ambivalensek az ember érzései az írással kapcsolatban, de az igazi író nem tud nem írni.